2011. március 31., csütörtök

Chanel táska / Bag cake

Kedves barátnőm szülinapjára készítettem ezt a tortát. Ismét megemlíteném Farkas Vili tanfolyamát, ahol -mit ad Isten- éppen egy táska tortát mutatott be :) Még "frissiben" ki szerettem volna próbálni -nekem- hogyan működik.

A legnagyobb sütőtálcámat használtam (ami pont akkora mint a sütő belseje). A recept, alappiskóta, amit szintén Vilitől lestem:
8 db tojás kettéválasztva
160 g cukor
160 g liszt

A sütőt előmelegítjük 160 C-fokra.
A sütőkarika alját kibéleljük sütőpapírral.
A tojás sárgáját habosra keverjük.
A tojás fehérjéből és a cukorból, nem túl kemény habot verünk. Olyasmi állaga legyen, mint a tejfölnek, amikor nincs kikeverve.
A felvert sárgáját és a felvert fehérjét óvatosan összeforgatjuk.
Apránként óvatos mozdulatokkal belekeverjük a lisztet.
Habkártyával a sütőkarikába szedjük, és felhúzzuk a karika széléig, így homorú formát adva a piskótának.
40 perc alatt készre sütjük a piskótát.
A töltelék trüffel krém volt, amihez a receptet a tanfolyamon kaptam (készül már a beszámoló, csak a képekre várok).
900ml tejszín (lehet fele állati, fele növényi, vagy csak növényi)
650gr étcsokoládé (ezzel híján voltam ezért Milka Noisette -t használtam... nagggyon finom volt így is!)
90-100gr cukor

Az étcsokoládét vízgőzön felolvasztjuk. A tejszínt a cukorral felforraljuk, majd a csokoládéval simára keverjük. Az elkészült híg krémet 1 éjszakán át hűtőben pihentetjük. Másnapra a krém besűrűsödik. Habverő géppel a legalacsonyabb fordulatszámon kezdjük el keverni, majd ha kezd fodrozódni, emeljünk a fordulatszámon. Vigyázzunk, mert ha túl sokáig keverjük, ki fog csapódni. Annyira keverjük ki, hogy éppen csak tartása legyen.

A piskótám széleit levágtam (ezt később még felhasználtam), majd egyenlő 4 részre vágtam. 
Kettőt egymás mellé tettem, majd félbevágtam (vízszintesen) és betöltöttem a krémmel. Kívülről is bekentem, majd fagyasztóba tettem. Kinyújtottam a fehér K2-t amit textil hatású sodróval mintáztam, majd por zafír fényű lüszterrel kentem be (legyező ecsettel -azt hiszem így hívják-). Az "anyagot" úgy helyeztem a tortára, hogy legyen bőven esése. Majd ment a hűtőbe pihenni.
 A másik két piskótalapból készült a táska. Az egyik lapot bekentem krémmel (habzsákból nyomtam), majd egy kb.5-6centis piskótacsíkot (a levágott széle részből) tettem az aljára, hogy amikor felállítom a tortát, ne egy tömb táskát kapjunk (magyarul az alja szélesebb legyen mint a teteje...). Majd a tetejére helyeztem a másik piskótalapot és bekentem kívülről. Fagyasztóban pihent kb. 20 percet... és jött az izgalmas része a műveletnek... :)) fel kellett állítani a fekvő táskát... Teljesen simán ment... nem csúszott szét, nem nyomódott be... (yiiipiiiii... :))
 
Most a táska hátulját (amin feküdt eddig a torta) is bekentem krémmel és vissza küldtem  15 perc relax-re a mélyhűtőbe.Piros Wilton gél állagú festéket kevertem a K2-be... nem vagyok varázsló :)) igen, igen... ezzel a festékkel sosem lehet pirosat készíteni... de nem is akartam... csak egy kis alapszínt amit aztán szépen letudok fújni pirosra... ;). Kinyújtottam a borításhoz szükséges nagyságot, kivágtam belőle az elejét és a hátulját. Ezeket gyémánt kiszúróval mintáztam meg. Felhelyeztem a tortámra. Lemértem az oldalait és a tetejét, majd pont akkora anyagot vágtam ki. Ezt is felragasztottam a tortámra. Az illesztésekhez süti kinyomóval nyomtam ki a műmarcipánt. Ezt is feltettem, eligazgattam a csatlakozásokat és piros színű airbrush festékkel színre fújtam. Lemértem a táska tetejét a cipzárhoz. Ehhez halvány sárgára begyúrt anyagot használtam, amit mintázás után alkoholban oldott arany (antigue gold) festékkel festettem be. Elkészítettem a kocsit és a húzókát vmint a két "C" betűt. Vártam kicsit a felhelyezéssel hogy a torta és a kiegészítők is száradjanak. Szerettem volna sok fázisképet készíteni, de annyira elkapott az alkotás, hogy már csak a végén vettem észre... elfelejtettem a képeket... :( Tehát felhelyeztem minden tartozékot a táskára, címkét készítettem az évről évre csak fiatalodó barátnőm nevével és -papír szerinti- életkorával :) és már kész is voltam! A táskám pedig egy gyors fényképezkedés után már indult is ünnepelni...
     

6 megjegyzés:

  1. Ezt a tortát elfogadnám én is! A színe és az ízesítése nagyon bejön! A részletes leírás pedig nagyon hasznos, nekem sok újdonság van benne.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen!
    Gabi! De örülök hogy tudtam hasznosat írni! A trüffel krémbe teljesen beleszerettem. Mennyei finom és nagyon nagyon jól lehet vele dolgozni!

    VálaszTörlés
  3. Asztapaszta :) Szép lett! :)

    VálaszTörlés
  4. De ügyi vagy,gratulálok!!!!!!!!!!:)

    VálaszTörlés